Pócsik Viktor
1984-ben születtem Soroksár-Újtelepen, a nagyszülői házban pedig a zene már kezdetektől része volt az életemnek. Immár két évtizede három hangszerrel - klarinét, furulya, citera - szereplek színpadon, az utóbbi években ebből a klarinét lett a leghangsúlyosabb. A sváb zene alapjait, valamint számos darabot autentikus módon, sokszor kotta nélkül, hallás után sajátíthattam el idős zenészkollégáktól a velük együtt való muzsikálás során. Az éneklés is közel áll hozzám, több magyarországi német népdalgyűjtemény szerzője vagyok, valamint 2015 óta a Soroksári Hagyományőrző Vegyes Dalkör karnagyaként is tevékenykedem. A zenekar fellépéseit a kezdetektől fogva nyomon követem, hitvallását és misszióját magaménak érzem, így egy-egy helyettesítés után szívesen csatlakoztam állandó tagként is.
Kedvenc számaim a Schöne Urlaubszeit és a Neujahr 1958 polkák, ill. a Schön Walzer.