Tóth Gergely

1984 augusztusában születtem Pesterzsébeten. 8 évesen kezdtem trombitálni a Lajtha László zeneiskolában Kolossa András tanár úrnál, ezt követően a Szent István konzervatóriumban folytattam tanulmányaimat, majd a Pécsi Egyetem Zeneművészeti szakán végeztem.
Gyerekkorom óta közel állt hozzám a sváb fúvós zene, sokat játszottam Dunaharasztiban, Taksonyban, majd később Vecsési Brunner zenekar állandó tagja lettem.
Főállásban a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség zenekarában dolgozom, mellette a Soroksári Galambos János Zeneiskolában tanítok trombitát.
A Schorokscharer Burschen zenekarhoz 2018-ban csatlakoztam, akikkel azóta számos jó hangulatú rendezvényen léphettem fel.
Kedvenc zenéim ebben a stílusban az Alte Kameraden induló, vagy a Hopsassa polka.